A pandemic megváltoztatott mindent, Ébredj Fel!

Ezt az írásomat az az elmúlt 1 hét ihlette. Olyan információ jutott el hozzám ismét, amiről mindenkinek tudnia kell! – Gondolom én 🙂

Bár megfogadtam, hogy amennyiben még 1x valami remek ötletről kapok infót, a magyarok lesznek az utolsók, akiknek megmutatom, most ismét megadom a lehetőséget a honfitársaknak, hogy a tömegek előtt léphessenek.

Ha:

1, eleged van az ámításokból,

2, eleged van a “most csak ennyiért” megkaphatod tanfolyamokra szóló felhívásokból,

3, eleged van “a most csak ennyiért” megkaphatod könyvek megvásárlására szóló felhívásokból, mégis keresel valamit, vagy nem, de nyitott vagy új dolgok megnézésére,

Akkor ez az ajánlat Neked szól!

A pandemic megváltoztatott mindent, Ébredj Fel!

Igazán “szerencsés vagyok”, mert 1992 március óta, amikor először vettem a kezembe és olvastam el az első gondolkodás módot átalakító könyvet, könyvek, blogok, tucatjait olvastam el, több száz órányi hangfelvételt hallgattam meg, és oktató videók sokaságát néztem meg, és profi üzletemberek élő képzésein vettem részt. Ma és holnap, és minden nap – szerintem amíg élek -, tanulok, tanulni fogok.

Ennek köszönhetően Képes vagyok érzékelni, “látni” olyan dolgok jövőbeni megtörténését, amit mások nem!

Ha neked valóban fontos az egészséged, és nem akarsz, nem tudsz irreális összegeket kifizetni prémium minőségű termékekért, ugyanakkor tennél valamit a szervezeted karbantartásáért és jól jönne némi plussz bevétel most és később is – folyamatosan,

Akkor MOST ez Neked szól!

NEM! Nem kell termékeket mutogatnod, és meggyőznöd bárkit is, mert ilyen minőséget – talán – drogériákban is be tudsz szerezni vagy az interneten.

Egyszerűen csak nyitott-nak kell lenned, megnézni egy TELJESEN ÚJ Koncepciót.

“Szerencsés vagyok”, mert szerencsés akarok lenni.

Olvasd el még egyszer, és vésd jól az elmédbe:

SZERENCSÉS VAGYOK, MERT SZERENCSÉS AKAROK LENNI.

Most “szerencsés” lehetsz…

A pandemic megváltoztatott mindent, Ébredj Fel végre!

Ha Te alkalmazott vagy, és elégedett vagy a fizetéseddel, és azzal a szabadidővel, amit engedélyeznek neked, akkor gratulálok neked! Ha nem, akkor MOST van itt az ideje a változtatásnak! (Halkan jegyzem meg, hogy a következő 10 évben 20(!) szakma fog eltűnni a robotizálás miatt. Olyanok is, amelyekről el sem tudod képzelni.)

Ha Te vállalkozó vagy, és a vállalkozásod nem generál bevételt akkor is, amikor alszol, vagy vakáción vagy, akkor Barátom, teremtettél magadnak egy Munkahelyet. MOST van itt az ideje a változtatásnak!

A pandemic megváltoztatott mindent, Ébredj Fel végre és Cselekedj!

2012-ben, az első e-bookomban ( ITT ) összeszedtem 25 év tapasztalatát és 3 hónapig szinte folyamatosan írtam, hogy MIÉRT Fontos LEírnod, hogy MIlyen életet akarsz élni, Mire vágysz úgy igazán? (Mert a legtöbben csak ennyit tesznek: “szabad akarok lenni”. Amikor ezt az e-bookot írtam, azt gondoltam, ez csak Magyarországon van így. Nem. Ez így van Mallorcán, Németországban, és Angliában is. Ugyanezt tapasztaltam indiai, ázsiai, pakisztáni, amerikai stb emberekkel is.)

A pandemic megváltoztatott mindent, Ébredj Fel végre és Cselekedj! MOST!

Amint írtam feljebb, ezt a bejegyzést az elmúlt egy hét ihlette. Kapcsolatba léptem néhány régi ismerőssel, akik kedvesek a számomra és megdöbbenve tapasztaltam, szinte minden ugyanúgy maradt, vagy rosszabb lett az életükben, mint volt, amikor utoljára beszéltünk és ennek a legfőbb oka: ugyanúgy gondolkoznak, mint akkor!

“Nincs idő vagy nincs pénz, és nincs élet”

Hogyan is lenne, ha mindig a “nincs” van előtted és Barátom, ha nem mersz kockázatot vállalni, akkor mégis mitől, kitől várod a változást? Még mindig állambácsinál, államnéninél tartasz?

Ha még mindig így gondolkozol: “Majd hiszem, ha látom”, akkor mégis mit vársz az életedtől?

Mire vársz? Arra, hogy eltemessenek, vagy már eltemetted magad?

MOST VAN ITT AZ IDEJE ANNAK, HOGY MEGTEGYÉL OLYAN LÉPÉSEKET, MELYEKET SOSEM MERTÉL!

A pandemic megváltoztatott mindent.

Itt az ideje, hogy legyen egy, vagy akár több üzleted – az interneten!

… Ha nálad minden rendben van, akkor is érdekes lehet számodra ez az információ 🙂 …

Minimális költséggel, gyors megtérüléssel.

Kezdj el bevételt generálni az interneten.

Hogyan?

Mit tegyek?

Írj, és mutatom.

PS: Nem, nem fogok neked tanfolyamot eladni, és Nem fogok neked könyvet, szoftvert stb. eladni.

Mutatni fogok egy egyszerű koncepciót.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: